FELVÉTELI

Az iskola célja:

A Kőbányai Zenei Stúdió elsődleges célja, hogy olyan professzionális zenészeket
képezzen, akik a könnyűzene bármely stílusában képesek helytállni, akár a
legmagasabb szinten is. A képzés során a hangszeres tudás fejlesztése mellett
átfogó ismereteket szereznek a könnyűzene történetéről, fejlődéséről és
stílusairól. Az iskola alappillérei a főtárgy és a zenekari gyakorlat órák. Az
elméleti és gyakorlati órákon a diákok olyan tanároktól tanulhatnak, akik jelentős
szakmai tapasztalattal rendelkeznek, valamint olyan művészektől, akik aktív
zenészként jelenleg is a zenei élet szereplői. Fontos cél, hogy a hallgatók a
harmadik év végére és a sikeres szakvizsgák letétele után kiválóan teljesítsenek
a színpadon, hangstúdióban, vagy akár zenetanárként is, professzionális szinten.

Felvételi követelmények:

Elméleti és szolfézs vizsga menete:
Az iskolába érkezve, reggel 8:00 órakor egy zeneelmélet és szolfézs tesztben
számolhattok be ismereteitekről.
Fontos felhívnunk mindenki figyelmét, hogy az írásbeli eredményétől függetlenül
mindenképp vegyetek részt a gyakorlati vizsgán is, mert a két elem összessége
adja a végeredményt.

Szolfézs felvételi anyag:
Hangközök felismerése
Hármashangzat felismerés (dúr, moll, szűkített, bővített)
Egyszerű dallam leírása hallás alapján (8 ütem)
Egyszerű ritmus leírása hallás alapján (8 ütem)

Zeneelmélet felvételi anyag:
Hangok elhelyezése az 5 vonalas rendszerben (violin és basszus kulcsban) oktáv
beosztással.
Dúr és moll skála leírása basszus, vagy violin kulcsban 7# és 7b előjegyzésig
Leírt hangköz felismerése felfelé és lefelé
Négyféle hármashangzat leírása kottába vilin vagy basszus kulcsban
Dúr7, maj7, moll7 és moll maj7 négyeshangzatok leírása kottába

Gyakorlati vizsga menete:
A gyakorlati vizsgára a felvételizőket névsorban szólítjuk, várakozni az erre
kialakított területen lehet.
A gyakorlati vizsgán kísérő zenekart, illetve zongorakísérőt biztosítunk. Kérjük,
hogy a játszani kívánt dalról akkordjelzéses kottát hozzatok magatokkal!
Kérjük, hogy ha zenei alappal kívántok vizsgázni, azt hozzátok magatokkal
pendrive- on.
Saját szerzeményekkel kérjük, hogy ne felvételizzetek, mivel azok megítélése
szubjektív.
Hangszert mindenképp hozzatok magatokkal, dobfelszerelést, zongorát és
erősítőt biztosítunk. Énekesek pedig, ha rendelkeztek saját mikrofonnal, kérjük,
hozzátok el magatokkal.

Basszusgitár felvételi vizsga:
Egyszerű kottaolvasás basszus kulcsban
Alap dúr és moll skálák előadása
Egy dal előadása a tanári zenekarral jazz, blues, rock standard dalok közül
Az első dal stílusától eltérő darab előadása akár hozott zenei alappal

Dob felvételi vizsga:
Dobkotta olvasása (Knauer kisdob iskola első rész, Rock 48 első négy oldal)
Egy dal előadása a tanári zenekarral jazz, blues, rock standard dalok közül
Az első dal stílusától eltérő darab előadása akár hozott zenei alappal

Ének felvételi vizsga:
Egy választott dal előadása kíséret nélkül (pl. népdal)
Egy magyar és egy angol dal előadása különböző stílusokban, az egyik tanári
zenekarral, a másik akár hozott zenei alappal

Fúvós felvételi vizsga:
Egyszerű kottaolvasás a hangszernek megfelelő kulcsban
Alap dúr és moll skálák előadása
Egy standard jazz dal előadása (téma, egyszerű improvizáció, vagy leírt szóló)

Gitár felvételi vizsga:
Egyszerű kottaolvasás violin kulcsban (W. G. Leavitt: A modern method for guitar
Vol. 1. könyv első 60 oldalából)
Alap dúr és moll skálák előadása
Egy választott etűd előadása kíséret nélkül (klasszikus, country, jazz akkord
dallam)
Egy dal előadása a tanári zenekarral jazz, blues, rock standard dalok közül
Az első dal stílusától eltérő darab előadása akár hozott zenei alappal

Zongora felvételi vizsga:
Egyszerű kottaolvasás
Egy klasszikus darab előadása kíséret nélkül
Egy jazz standard dal előadása tanári zenekarral (Téma, kíséret, esetleg
improvizáció)
Egy zongora-centrikus könnyűzenei darab előadása akár hozott zenei alappal