IDÉN IS NYÁRI ZENEI TÁBOR A ZENESULI SZERVEZÉSÉBEN!
A tábor helyszíne: Balatonkenese
A táborozás időpontja: 2023. július 3 – július 7-ig.
A táborozás időpontja: 2023. július 3 – július 7-ig.
A tábor elsődleges célja a felvételi vizsgán az iskolába jutott növendékek felzárkóztatása, felkészítése a tényleges iskolai munkára, tekintettel arra, hogy szeptember elsején csoportokat -zenekarokat alakítunk a felvett növendékekből, melyek a további években együtt fognak tanulni, zenélni és dolgozni.
Így kívánatos, hogy a tanárok ill. a növendékek jobban megismerjék egymást, és már a táborban megtalálják hasonló felkészültségű és érdeklődési körű társaikat, ennek következtében az iskolában ősszel azonnal elkezdődhet az érdemi munka!
Azoktól azonban, akik még nem töltötték be a 18. évüket, azt kérjük, hogy a jelentkezéshez csatoljanak szülői beleegyező nyilatkozatot is arról, hogy részt vehetnek a táborban. Ennek hiányában sajnos a jelentkezés érvénytelen.
Azon növendékek számára, akik a sikeres vizsgát tettek és felvételt nyertek az iskolába, a táborozáson való részvétel kötelező! Mindenki más számára a Kőbányai Zenei Stúdió gólyatábora nyitott és ajánlott, különösen, ha a pótfelvételire jelentkeznek, ezzel is elősegítvén felkészülésüket!
A táborban az iskola tanárainak vezetésével minden délelőtt elméleti foglalkozásokat tartunk, délutánonként pedig gyakorlati kurzusokra kerül sor.
A nap folyamán zenekari gyakorlatok lesznek, ezt megfűszerezik a meghívott vendégeink által tartott napközbeni előadások, esténként pedig a tanárok, volt és jelenlegi növendékek, valamint a vendégelőadók közreműködésével tartott koncertek.
Természetesen a komoly munka mellett csapatépítő feladatokra is hangsúlyt fektetünk.
A tábor költsége: 55.000 Ft
A tábor díja tartalmazza a szállást, a napi háromszori étkezési költségeket is. Az érkezés napján ebédet, vacsorát, a táborban töltött teljes napokon reggelit, ebédet, és vacsorát, a távozás napján reggelit tartalmaz.
A gólyatábor számlaszáma: OTP 11706016-20794350
Kedvezményezett neve: MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió, a közleményben mindenképp tüntessék fel a jelentkező nevét!
Átutalási számla igényüket előre jelezzék, a vevő pontos neve, címe feltüntetésével!
Kedvezményezett neve: MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió, a közleményben mindenképp tüntessék fel a jelentkező nevét!
Átutalási számla igényüket előre jelezzék, a vevő pontos neve, címe feltüntetésével!
Jelentkezni a
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfBCUeY508…/viewform…
regisztrációs adatlap kitöltésével és a részvételi díj befizetésével lehet.
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfBCUeY508…/viewform…
regisztrációs adatlap kitöltésével és a részvételi díj befizetésével lehet.
Jelentkezési határidő: 2022. június 28. éjfél
Elérhetőség: golyatabor@zenesuli.hu